Tavaszvárás.

" Megenyhült a lég s vidul a határ és te újra itt vagy jó gólya madár".

(Tompa  Mihály).

A tavasz egy magyar gyereknek a gólyák és fecskék érkezésével kezdődött.  Az  első tavaszi napsugárnál egyre kérdezgették, hogy mikor jönnek  már  a gólyák.

Több gólya családdal voltunk közelebbi ismeretségben. A házunk kéményén egy gólya család fészkelt. De a szomszédok sem szűkölködtek a kedves

madarakban. Barkány Pista bácsi szénakazalján figyeltük a kis gólyák kikelését. A kicsinyeket egész nyáron át a gólyapár táplálgatta, hogy mire elérkezik az indulás a gólya gyerekek elég erősek legyenek a hosszú útra.

A mi gólya családunk is nagyon jól élt, mondhatnám vidáman, amit a hangos kelepelésükkel adtak tudtunkra minden nap. A kicsinyek repülni tanítása is egy életre szóló esemény volt. Először bizonytalan lábakkal alig tudtak a

fészekben lábra állni, de hamarosan az egész gólya család a házunk felett

körözött, bemutatva a gyerekek tehetséget, repülni tudásukat.

Ősszel az útrakelésük szívet, lelket melegítő jelenet volt. Órákig keringtek a házunk felett, míg egyszerre csak elindutak a nagy messzeségbe. Anyánk még meg is siratta öket. Vajon lesz-e elég eledelük az úton? Jaj Istenem csak viharba ne kerüljenek, emlegették napokig.

De sajnos a világ vihara elérte őket. A háború után nem jöttek vissza. Hogy hol vesztek, sose tudtuk meg, de minek is jöttek volna vissza?  A házunk lebombázva, anyánk halott, Barkány Pista bácsi szénáskertjében oroszok vertek tanyát, mi az egykori gyerekek, kik vidáman énekeletünk a gólyáknak szétszéledtünk a nagyvilágba.

Azóta sem találkoztam gólyákkal otthon, de láttam őket Egyiptomban a

Piramisok felett és féllábon állva a Nilus partján. De ezek nem a mi magyar

gólyáink voltak. A mi gólyáinkat a Tiszaparthoz, a gémeskúthoz és a magyarul éneklő gyerekekhez tudjuk csak elképzelni.

Isten veled jó gólyamadár. 

                                                                         írta: Bittó Boldog Klára

                                          Húsvét.

Böjti szelek járnak. A természet nap mint nap újabbnál újabb meglepetéssel szolgál, hol fagyos leheletét érezzük a hideg télnek, hol a bimbót fakasztó napsugarát élvezzük az Isten áldott napjának. A hóvirág, a krokuszok már előbújtak hirdetve az igazi tavaszt, a Feltámadást.

A keresztény világ húsvétra készülődik. Nekem a régi húsvétok jutnak az eszembe mikor, mint gyerekek a tojás festés és a locsolkodók voltak a legnagyobb gondjaink. A tojás festéket a szomszédos fűszerüzletből vettük fillérekért. A festés az egy más történet volt. A festék nem mindig festette meg a tojást, de annál inkább nyomot hagyott a padlón, vagy sok esetben az asztalon, ahol művészi munkánkat végeztük. Anyám igazán elnéző volt és remélte, hogy

a következő húsvétra már nagyobb tudással fogunk rendelkezni;

-de visszaemlékezve - nagy javulás nem tudtunk felmutatni a festészet terén.

Minden húsvétra új ruhát, új cipőt és új kalapot kaptunk. A ruha rendszerint

rózsaszín zsorzsett volt, a vállrész pici piros himzett rózsákkal díszítve, hasonlóan a kalapon is rózsák díszelegtek és a lakkcipő fehér térdzoknival adta meg öltözékünk ünnepi hangulatát. Így vártuk hugommal együtt a locsolkodókat.

Már aki várta?

Számomra a locsolkodás elengethető része lehetett volna a nagy ünnepnek. Anyámmal előre kialkudtam, hogy amikor jönnek a szomszéd gyerekek én a besötétített hálószobában leszek.

Nem szerettem a pacsuli szagú kölniket, már pedig mifelénk nem francia parfümmel locsolkodtak. Anyám elég sokszor megszegte az egyezségünket

“ gyere Klárika, Mariska néni kisfia, Pistike, meg akar locsolni.” Mit tehettem? Mosolygós arccal tűrtem a gavallér Pistike zuhanynak is beillő locsolását amit egy szép versike elmondása után nyakamba zúdított.

Évek múlva, amikor már mindketten fecseperedtünk nevetve meséltük egymásnak a gyerekkori történeteket, megállapítva, hogy egyikünk sem bújna most el.

Sajnos Pistikét a szörnyű háború elvitte. A Donnál halálra fagyott a sok százezer katonával együtt. Többé nem jöttek locsolkodni, szép lányoknak udvarolni, piros húsvéti tojást gyüjteni. Jeltelen sírokban örök álmukat alusszák, álmodva szép hazájukról, szeretteikről, húsvétról, a Feltámadásról.